A sütemény a Segisüti akció keretében árverezésre kerül. A befolyó összegből egy szegedi koraszülött osztály kap segítséget. Licitálni a http://www.segitsuti.hu/ oldalon lehet.
„Pijos AUTÓ, mogyojóóóóóóó!” – szólt a kisfiam egyik örökbecsű kedvence. Kis módosítással valami hasonló adja ennek a bécsi kávéházak hangulatát idéző süteménynek az alapanyagát.
Még pocakos koromban, egy babamozi után felhívtam a barátnőmet, Ágit, hogy most tudok elindulni hozzá. 20 perc múlva, amikor megérkeztem, az almatortácska már ott illatozott a konyhájában. Szerelem volt első szaglásra!
A barnacukrot összekeverjük az olvasztott – már nem forró – margarinnal, hozzákeverjük a tojást, a reszelt citromhéjat, egy icipici sót, a lisztet és a sütőport. Dolgozzunk fakanállal.
Kivajazott tortaforma aljára 2-3 hámozott almát felcikkezünk, meghintjük egy kis mazsolával, fahéjjal, pici cukorral. Ráterítjük a masszát. Nem baj, ha nem fedi be teljesen, a sütőportól úgyis megdagad a tészta. Meghintjük héjától megfosztott mandulával és egy zacskó vaníliás cukorral.
Süssük 175 fokon 30-40 percet, amíg a teteje szép aranybarna nem lesz.
A manduláról úgy lehet eltávolítani a héját, hogy forró vízzel leöntjük, s ha kihűl, könnyedén lehúzhatjuk róla.
Ezt a süteményt bármilyen gyümölcsből, vagy gyümölcskombinációból elkészíthetjük, nálunk nagy kedvenc a szilvás, vagy az őszibarack-meggyes változat is. A tortaforma alá terítsünk alufóliát, hogy a lédúsabb gyümölcsök kicsorduló levét felfogjuk.
Remekül illik hozzá a vanília fagylalt.
Azért hívom tortácskának, mert nem túl nagy mennyiség, az én kapcsos tortaformám 23 cm átmérőjű. Ha nagyobbat szeretnénk sütni, akkor a mennyiséget duplázzuk meg!
A kislányom és a kisfiam azóta pedig már nagyobbacskák, és nagyon szeretnek sütni. Most is szívesen segítettek, hogy elkészüljön a sütemény. Vagyis én nekik. Már csak a kezük alá kell dolgoznom, de a piros autók azért még nagy becsben vannak.
A licit nyertesének természetesen a dupla adagos verziót készítem el, és a tortához vaníliafagylalt is jár. Személyesen Budapesten, vagy környékén tudom átadni. A tortát becsomagolva, postai úton is el tudom küldeni, ebben az esetben viszont a fagylaltot nem csomagolom mellé….
Bár az már egyenesen csoda, hogy bármi is beérik ebben az időben. Szombatonként kisteherautó járjaa környékünket és a hangosbemondóból olyan hívogató szavak hallatszanak, mint dinnye, barack, kukorica, alma, krumpli, hagyma, mikor minek van szezonja. Most épp a krumplinak van. Két udvarias fiatalember és az egyikük. tízévesforma kislánya árulja a zöldséget-gyümölcsöt. Azt mondják, a Nyírségből jönnek. Leellenőrizni persze nem tudom, hogy valóban őstermelők-e. Az árujuk szép, és én akkor is díjazom a szemfülességüket, ha netán a nagybanin vásároltak volna be (ha pedig nem, akkor kifejezetten örülök, hogy a nagykereskedők nevetséges felvásárlói árainak kizárásával egyenesen a termelő kapja a munkája ellenértékét – de ez egy külön dolgozat lehetne). Szűkreszabott pénztárcájú – és ezzel sajnos átlagos – magyar háziasszonyként társalgásunk sarkalatos pontja a „hogyé’aggya”, azaz mibe kerül a szóló szőlő és a mosolygó alma. Az ilyes társalgások után gyakran eszembe jut Anyukám gyerekkori története. Volt egy dohányárudás bódé a környékükön. Ha kaptak egy kis pénzecskét, már szaladtak is a trafikos nénihez, hogy 20 fillérért, egy forintért mit tetszik adni? Aztán választottak a feltáruló kincsek közül: Stollwerk cukorkát, műanyag indiánt, tükröt, melynek hátulján Aradszky László képe díszelgett, néha még Melódia csokoládéra is futotta. Az a kislány is valami szépet, vagy finomat remélt, aki épphogy felérte a kis fülke ablakát, melyen át az édesség, a dohány és az ezernyi rejtelmes tárgy illata hömpölygött kifelé. Lábujjhegyen pipiskedve ezt kérdezte:
- Semmi pénzért mit tetszik adni?
A krumplit nem éppen semmi pénzért adták, de kedvező áron. Sárga krumpli, mert a mi családunk a Sárgák pártján áll (anyósom a Fehérekre esküszik).
Kis is próbáltuk az első adaggal, egy jó kis pörkölt mellé, amit én jó sűrű, sötét szafttal szeretek elkészíteni (anyósomnak is ízlett…).
Hozzávalók
Uborkasaláta rettentő mennyiségű uborkából
1 kiló sertéscomb
Füstölt szalonna – na jó, lehet étolaj is
2 fej vöröshagyma
3 cső zöldpaprika
2 paradicsom
Pirosarany vagy Édes Anna
pirospaprika, lehetőleg nagyon jó minőségű, házi
(ennek érdekében feltétlenül tartsunk olyan tanítványt, akinek a szülei paprikatermelők, vagy rendelkezzünk olyan családtaggal, akinek a tanítványának a szülei paprikatermelők, vagy legyen olyan barátunk, üzletfelünk, akinek a családtagja tanítványának a szülei…. Én legalább is más lehetséges módját a házi pirospaprika beszerzésének nem ismerem)
ketchup
vörösbor
só
A leírással nem is bajlódnék sokat, ezt mindenki tudja. A lényeg, hogy jó sok zöldséget fonnyasztok meg a zsiradékon, ez adja a sűrű szaftot, erre kerül a hús, és a fűszerezés. Vízzel semmiképpen, vörösborral annál inkább nyakon öntöm. A sóval óvatosan kell bánni, mert a pirosarany amúgy is sós.
Nálunk leginkább főtt krumpli jár hozzá, ami a villával az egész család széttrancsíroz a tányérján. Időnként dödölle (Igen tudom, az én verzióm nem is az) kerül mellé, vagy éppen bulgur.
Tejfehérjementes.
Tojásmentes.
Gluténmentes.
Gyerekeimmel bújócskáztam délelőtt. Kicsit tartottam tőle, hogy mi lesz, mert „drámatagozatos” drágaságaim ebből a helyzetből is kihozzák a maximumot. Kezdődött jó pár éve azzal, hogy kislányom kérésére a játszótéren kellett búvóhelyet találnom, amíg ő számolt. Nem volt egyszerű a 3 év alatti korosztály számára tervezett játékok között megfelelő takarást találni gazella termetemnek. Ezen ok miatt a nemrégiben ültetett fák sem jöhettek szóba. Egyedül a téli védelemként – mert tél volt éppen – a játszótéri csap fülé húzott faházikó kínálkozott megoldásként. Ez viszont sokkal jobban sikerült, mint ahogy szerettem volna. Fentnevezett ugyanis az első 2 perc után, amíg nem talált, annyira megrémült, hogy eltűntem, hogy gondolkodni sem tudott. Hiába bíztatta az apukája, hogy keressen, biztosan itt vagyok valahol, ő hatalmas krokodilkönnyeket hullajtott, és teljesen kétségbe esett. Végül szégyenszemre előkullogtam a rejtekhelyről, a játék pedig ezen a ponton véget is ért.
Aztán a kisfiam állt elő itthon azzal az ötlettel, hogy akkor bújócskázzunk. Ő már lábadozóban volt egy megfázásból, a nővére az iskolában, a férjem és én valami csoda folytán mindketten itthon. Jól van, gondoltam, a fiúk kemény legények, most végre akkor bújócskázunk majd előírás szerint. Kell-e mondanom, hogy megint csak túl jól választottam búvóhelyet, és hiába jött az atyai bíztatás, görbült is lefelé a szájacska, hogy az Anyu eltűűűűűűűnt….
Ma megtört a jég, sírás nélkül sikerült elbújnom, és megtalálódnom. Jajjajj, nőnek a gyerekek….
Ha úgy folytattad, hogy a szerelem, már megint izzad a tenyerem…akkor annyi idős vagy, mint én, és ezért nem áruljuk el, hogy mennyi.
Ezúttal azonban nem a szerelemre gondoltam, hanem a szeptemberi tankönyvbekötésre. Idén már a nagy kicsilányom is segédkezett a bekötésnél, persze ahogy azt kell, lassabb volt együtt, mint egyedül, de összehasonlíthatatlanul jobb hangulatú. Nézegettük a könyveket, forgattuk a színes lapokat, és közben éreztük az új könyvek friss nyomdaillatát. Mondták is a gyerekek, hogy ez mennyire finom. Én meg mondtam nekik, hogy ez a Tudás Szaga, ha ezt szagolják sokat, okosak lesznek.
-Tényleg???? – kérdezték csodálkozva, hiszen nem sejtetették eddig, hogy ilyen varázslat is van.
- Bizony ám, forgassátok sokat a lapokat!
Ezt meg is ígérték, annál könnyebben, mivel hogy szeretik a könyveket.
És már megint itt van….na még mindig nem a szerelem, hanem a
Mustáros tarja
Ez a Húgom receptje. Pácolni kell, és bár eredetileg parázson terveztük sütni, a tréfás nyarak ráutaló magatartása következtében rájöttünk, hogy tepsiben is szépen kisülnek…hajjajjj ….
Hozzávalók
tarjaszeletek
mustár
kakukkfű
szójaszósz
étolaj
A tarjaszeleteket enyhén kiklopfoljuk (ezúttal ne képzeljük el kedvenc politikusunk arcát a hússzeletek helyébe). Mindkét oldalukat megkenjük mustárral. Egy jól záródó edénybe teszünk annyi szeletet, ami beteríti az edény alját. Megszórjuk a húsokat kakukkfűvel, meglocsoljuk szójaszósszal és egy kis étolajjal. Addig rétegezzük, amíg a hús tart. Egy éjszakára hűtőbe tesszük.
Úgy is lehet, hogy a pác hozzávalóiból készítünk egy szószt, és abba forgatjuk a hússzeleteket. (Majd' azt írtam trutyiba, van nálunk egy étel, amit a Trutymó Titkának neveztem el. A valaki (vö. személyiségi jogok) ugyanis úgy eszi a túrógombócot, hogy a tejfölt, a porcukrot és a prézlit összekeveri, abba forgatja a túrógombóc-falatokat.. Amikor először láttam ezt a cselekedetet, épp akkor ment a mozikban A tini ninja teknőcök - A trutymó titka c. agyonreklámozott mű. A címnél valószínűleg csak a film lehetett idétlenebb, nálunk viszont bevonult a mindennapi szóhasználatba.)
Másnap a sütéshez tepsibe terítjük, letakarjuk alufóliával, és három órán át sütjük, a felénél az alufóliát levehetjük, sütés közben a húst meg is fordíthatjuk.
Omlóssá sül, olvad a szájban.
(faszénparázson is átsül szépen, bizonyára)
A véletlen szerencse úgy hozta, hogy a nagy családi összejövetelre valaki sztrapacskát csinált.Ennél jobb párosítást ki se gondolhatnánk.
Tojásmentes.
Kicsi kisfiam nem nagyon érti, miért is kell dolgozni mennem. Mondok neki sokfélét, hogy dolgozni jó, kinek, mi a feladata az életben, meg persze, hogy pénzt kell keresni.
Az a pénzdolog szöget üthetett a fejében, mert egyszer csak, egy oda nem illő szövegkörnyezetben azt mondta:
<!--[if !supportLists]-->-<!--[endif]-->Tudod Anyu, a sok pénz sem jó. Mert aztán ha sok van az előszobában, akkor nem tudunk bejönni, és nem férünk el tőle.
Nos attól azért nem kell tartani, hogy alkalmazottként annyi jönne össze, hogy a bankókötegekben esnénk hasra, míg átevickélünk a nappaliba.
Én azért értettem, hogy a kisnagy ember először fogalmazta meg, hogy az anyagi dolgoknál vannak fontosabbak is….
Itt licitálhatsz
