2011. december 31., szombat

Kolbászos falatkák

Újévkor malacot kell enni, mert az orrával előtúrja a szerencsét, míg a szárnyast kerülni kell, mert az pedig elkaparja. (kicsit oda kell figyelnem, amikor erre a bölcsességre gondolok, hogy nehogy úgy járjak vele, mint a csokigolyó-reklámmal: nem a szádban olvad, csak a kezedben! – vagy valami efféle). Szóval én is valami disznóság után néztem a kamrában (nem, most nem Aput akartam leleplezni, aki ott szokta megenni titokban az édességeket, így már a gyerekek is tudják, hogy ha csendben, kicsit hosszasabban időzik odabe’, akkor mit is csinál). Nem kellett sokáig keresgélnem, mert rögtön szemembe és orromba ötlött az ősszel beszerzett, egyenesen a füstölőből érkezett gyönyörűszép házikolbász-sor.
Hoppá, akkor most végre sort kerítünk a Húgom egyszerű, de nagyszerű ötletére, a kolbászos falatkákra! Tulajdonképpen a kolbászon kívül semmi extra nem kell hozzá.

Hozzávalók
kolbász
½ kiló liszt (egészségtudatosak használjanak 2/5 arányban teljesőrlésű lisztet)
1 szárazélesztő a belvárosi orvos patikájából
1 tk cukor
1 tk só
3 ek étolaj
10 deka reszelt sajt
margarin a sütőlap kikenéséhez

Egy mély tálba 2 és fél deci meleg (de nem forró) vizet teszünk, hozzákeverünk a mixer dagasztókarjával 1 tk cukrot, az élesztőt, belekeverjük a 3 ek. étolajat, majd a lisztet és a sót. Addig dagasztjuk, amíg a tészta összeáll és elválik az edény falától (kb. 5 perc). Minél tovább dagasztjuk, annál több levegő kerül a tésztába és annál könnyebb lesz. Ez tehát egy kenyértészta.

Letakarva ¾ órán át meleg helyen pihentetjük.

Amikor szépen megkelt, akkor lisztezett deszkán kinyújtjuk, kolbászkarikákat fektetünk rájuk, majd kb. 5x5 centis négyzetekre vágjuk. A kolbászkarikás tésztadarabokból, mint ahogy a szilvásgombócot is szokás, csinos kis gombóckákat formálunk. Ha sietős a dolgunk, a nyújtás részt kihagyjuk, egyszerűen csak csippentünk a tésztából, és belegöngyöljük a kolbászdarabkákat.


A gombócokat kivajazott/margarinozott tepsibe vagy jénaiba ültetjük, kis távolságokra egymástól. A széleit megkenjük egy kis olvasztott vajjal/margarinnal. Süléskor a gombócok szépen össze fognak érni.
A tetejükre reszelt sajtot szórunk, és 175 fokon körülbelül fél óra alatt – a sajt pirulásáig megsütjük őket.
Az enyémek éppen kisültek, már csorog is a nyálam, hogy mikor haraphatok bele.

Tojásmentes.
Tejfehérjementes.

Szóval a karácsonyfát együtt díszítettük fel a gyerekekkel. Nagyon élvezték. Annyira, hogy amikor kész lettünk, egymást licitálva ájuldoztak:
- ÓÓÓÓ de szép lett!
- Hát én ezt nem hiszem el!
- Mindjárt el is ájulok!
- Ez nem lehet igaz! Csípj meg!
Hát ez utóbbi meg is történt. Kisfiam a kívánságnak megfelelően megcsípte a kislányomat. Aki naná, hogy sírva fakadt. Én meg naná, hogy vigasztaltam, de nem sokáig bírtam röhögés nélkül. Szerencsére ő sem.
A téli szünet pedig nem téli szünet egy jó kis mozi nélkül. Nem voltam elájulva a kínálattól, a választás végül a Csizmás Kandúrra esett.
- Anyu, magammal hozzam a kutyusomat is? – kérdezi a leánykám kezében az agyonmosott játékkutyust szorongatva.
- Ahogy szeretnéd! – mondom, mert a döntést, hogy „nagylányként“ is játékállatot hoz magával nyílt terepre, neki kell meghoznia.
- Háááát, nem is tudom, hogy kutyusnak jó-e macskás filmre mennie! – osztja meg velem tépelődése igazi indítékát.
- Ó, efelől nyugodtan elhozhatod!
Nagy sóhaj a válasz, és a kutyus is jön velünk. Még jó, hogy neki nem vettünk 3D-s szemüveget, így nem látta kristálytisztán azt a sok macskát, akik a mozivásznon felvonultak.

Boldog Új Évet kívánok minden Kedves Olvasómnak!










2011. december 23., péntek

Diós puszedli






Last minute karácsonyi sütemény – liszt és tejfehérje nélkül
Ezzel a süteménnyel 20 éve kísérletezem. A nagymamámtól örököltem a receptjét egy elsárgult lapon. Engem jó sokáig csakis az elfogyasztása érdekelt, már nem emlékszem pontosan, hogy a talpát, vagy a kalapját szerettem-e jobban, mindenesetre a Húgom a másik részét, és így testvériesen elosztozva egész nagy halommal tudtunk elfogyasztani belőle. Egyúttal újabb bizonyítékát adtuk annak, az Édesapánk által emelt kifogásra adott ellenvetésnek, miszerint a családunkban nem lehet olyat főzni, hogy mindenkinek jó legyen. Dehogynem, például csirkét, aminek szintén más-más részeit kedveljük (ugye milyen szerencse?), vagy ezt a finomságot, a diós puszedlit. Mire mindkét felét megkedveltem és a sütési szenvedély kitört rajtam, addigra azonban sajnos már nem tudtam kikérdezni az elkészítés részleteit. Így hát maradt a kísérletezés, most már egész elégedett vagyok az eredménnyel.
Ezt a finomságot gyorsan össze lehet dobni, és talán akad is otthon minden hozzávaló.

Hozzávalók

A talpazathoz25 deka dió
25 deka porcukor
3 tojássárgája
1 citrom reszelt héja
½ citrom leve
1 vaníliás cukor
Fahéj
1 tk cukrozatlan kakaópor

A kalaphoz1 tojás fehérje
10 deka kristálycukor
1 tk citromlé

A talpazathoz a hozzávalókat összekeverjük. Akkora golyócskákat formázunk belőle a kezünk között, mint egy dió harmada, majd a hüvelykujjunkkal egy mélyedést nyomunk bele.
Nagyon gyorsan lehet haladni vele.

Sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük, 3 centis távolságokra egymástól.

A kristálycukrot felverjük a tojásfehérjével. Amikor már kifehéredett, beletesszük a citromlevet, majd addig verjük, amig kemény nem lesz a hab. És itt van a kutya elásva, hogy nem porcukrot használunk, és a tojásfehérjébe még a keverés előtt beletesszük a cukrot, együtt verjük kemény habbá.

Teáskanállal belemeregetjük a mélyedésekbe a cukros tojáshabot.

150 fokon, kb. 10-15 perc alatt megsütjük. Ha pirulna a teteje, kivesszük, mert ennek ideális esetben fehérnek kell maradnia.

Úgy az igazi, ha mindkét része omlós, és szépen el lehet választani egymástól őket.

Két sütőlapnyi lesz belőle.

Gluténmentes.
Tejfehérjementes.
Kisfiam és az ovis csoport mostanában rákapott a focizásra. Itthon elmeséli, hogy tíz gólt rúgott (figyelmesen, bár kerek szemekkel hallgatjuk), és azt is elmagyarázza, hogy tud ilyen ügyes lenni:
- Futok a labdával, jön az ellenSÉG, azt mondom neki: nézd ott egy elefánt! És máris gyorsan továbbszaladok, és berúgom a gólt!
Hmmm. Jó kis csel, szinte látom magam előtt, ahogy a másik Messi-palánta oda is néz, óóó, elefánt, tényleg?

Vagy itt egy másik trükkje, igaz ez nem focival kapcsolatos, hanem az idő túl lassan forgó kerekét lehet felgyorsítani vele. Beígértem valami izgalmas tevékenységet délutánra:
- Sietek az ebéddel, hogy gyorsan délután legyen!

Hát igen, az idő néha tényleg mintha cammogna, pláne, ha a Karácsonyt kell várni. Vagy éppenséggel túl gyorsan múlik, pláne ha annyi mindent meg kell még csinálni Karácsonyig!
Az én javaslatom az, hogy „hagyja a dagadt ruhát másra” a Kedves Olvasó! Ehelyett egy közös játék, egy séta, egy pohár bor, egy jó könyv, egy vidám film….
Kívánok csodaszép ünnepet, mosolygós gyerekarcokat, a szívekben meleget!

























2011. december 19., hétfő

Hogy kerül a csizma az asztalra?








Fekete retek-saláta fehérben

- Kisfiam, apukáddal megyünk vásárolni, ha útközben találkoznánk a karácsonyi angyalkákkal, mit mondjak nekik, mit szeretnél?
- Nem is! Ti veszitek az ajándékot!
- Ááááá, nem, mi csak a drogériába megyünk, az ajándékot az angyalkák hozzák!
- Tényleg??? – csillan fel a kisfiam szeme, akinek ravasz tesztkérdésére úgy látszik a megfelelő választ adtam, azt szeretné még ő is hinni, hogy létezik a Csoda.
- Bizony!
- Akkor távirányítós hajót kérek!
- Nem azt mondtad múltkor, hogy először távirányítós autót és később távirányítós hajót?
- Ja, de tényleg! Akkor távirányítós autót mondjál! - homloktörölgető szmájli, a távirányítós autót már hetek óta ott lapul a…na de pszt, mindent én sem árulok el!
- És mondtad múltkor a bobcatet is, tudod, amilyet tavaly kaptál Karácsonyra és mégis bevitted az oviba és eltört. – akkor azt mondtuk vigaszként, hogy majd hoznak a karácsonyi angyalok másikat, és ezt elég sokszor hallottam azóta is.
- Ja igen! Akkor bobcatet is! - megint csak homloktörölgető szmájli, mert a bobcat már megérkezett a nagynénihez, miután megkapta tőlem a forródrótot, hogy mit is kell az interneten rendelni.
- És kérsz még valamit?
- Hát bármit hozhatnak, ha még akarnak! – hagy egy kis teret a meglepetéseknek is.

Kislányomat is meginterjúvoltam angyalka-ügyben. Bár a szemén kristálytisztán láttam, hogy tudja az igazat, de nem akarja, hogy én is tudjam, hogy tudja.
- Nekem mindenem megvan! – mondja első körben. – de könyvet azért hozhatnak! – és megint csak homloktörölgető szmájli, mert ő még nem is tudja, hogy megjelent a főfőfőkedvenc könyvének újabb darabja, amit már régen kinéztem neki.

Így hát nekivágtunk az aranyvasárnapnak és a karácsonyi angyalkákkal leboltoltuk az ajándékokat. Igaz, tavaly egy kicsit már dühös voltam, én önző dög, hogy a gyerekeim egy nagyhasú fehérszakállas öregnek, lengeruhás kisdedeknek és szőrös rágcsálóknak hálásak az ajándékokért, de hát olyan jó ezt a csodát játszani. Mert igenis létezik a Karácsonyi Csoda.

És idén arra a kérdésre, hogy an angyalkák hozzák-e a fát, vagy segítsünk nekik feldíszíteni, üvöltve válaszolták, hogy SEGÍTSÜNK!!!!


Fekete retek-saláta
Hogy hogyan kerül ide ez az étel? Hát úgy, hogy ha véletlenül megcsömörlenénk a sok kalóriadús, rostszegény, zsíros-cukros-mézes-fűszeres ételtől, és valami könnyűre vágynánk, akkor gyorsan összedobhatjuk ezt a salátát. A szilveszteri asztalra is odakerülhet, ráadásul sok dolgot igazán nem kell venni hozzá, a nagybevásárláskor szépen beugorhatnak a kosarunkba ezek is.

A tél amúgy is a fekete retek szezonja, és ezt a csúnyácska növényt úgy is ismerik, mint az epehólyag és a légutak őrét, tele számos áaványianyaggal és vitaminnal

Hozzávalók
2 fekete retek (arra figyeljünk, hogy ne legyen puha)
1 csokor újhagyma vagy 1 fej lilahagyma
1 csokor petrezselyem
1/2 tk. só
2 deci joghurt vagy tejföl

A retkeket megpucoljuk, az almareszelőn lereszeljük (gyorsan megvan), az újhagymát felkarikázzuk, vagy a lilahagymát apróra vágjuk. A petrezselymet felaprítjuk.

Az összetevőket összekeverjük. Ha joghurttal készítjük, egészségesebb, ha tejföllel, finomabb (pláne a házitejföl, hmmm).

Gluténmentes.
Tojásmentes.


Ha már úgy is szó volt a nyúlról, beszéljünk róla még.
Esténként nagyon fontos a mese, amit általában nem fejből mondok (ejnye-ejnye, egy mentségem van, ilyenkor már üres töknek érzem a fejem….), és néha nem is mesét, hanem ismeretterjesztő művek is a repertoárra szoktak kerülni. Mint például most a lovagokról szóló darab. Igenám, de nem csak a fejem üres tök ilyenkorra, hanem a szemem is jojózik és már beszélni sem akarózik annyira, bár mindent megteszek, hogy nagyon tisztán, értelmesen hangsúlyozva adjak elő (ilyenkor gyakran egy színpadra képzelem magam, hiába no, szorult belém némi exhibicionizmus, bár talán megfelelőbb lenne Apukám módszere, aki annak idején saját maga aludt bele a mesélésbe, mi pedig bökdöstük a Húgommal, hogy Apu mondd már, hogyan van tovább??? Szegény mindig mondta, hogy csak a szememet pihentettem, hát nem irigylem a mai felnőtt eszemmel azokért a pillanatokért.)*.
Csak hát az elhivatott előadásomba bakik szoktak csúszni, tekintettel az elébb említett körülményekre. A mostani félreolvasásom egy különösen szép darab lett:
- A mórok irtózatos nyúlzáporral támadtak a keresztényekre.

* A műfaj egyik csúcsát osztálytársnőm anyukája képviseli. Saját fülemmel hallottam, hogy belealudván a felolvasásba, a saját álmait mesélte tovább a gyerekeknek.













2011. december 9., péntek

Karácsonyi sütemények







Ó az a csodálatos háztartási keksz!


avagy Válságkarácsony

Éreztem, hogy ennek a válságnak még nincs vége. Nem mintha annyira értenék hozzá, ez inkább csak olyan megérzés-féle volt. Vagy az a kelet-európai spleen, hogy jó úgyse jöhet. Na szóval, már megint itt van, kopogtat, dörömböl. Az ember meg csak töri-töri a fejét, hogy hogyan is legyen a holnap. Meg a holnapután. Pláne a Karácsony. Most írjam azt a közhelyet, hogy régen rossz, ha az ünnep nem öröm, hanem gond? Ha el van dugulva témától az orrcsövünk (ahogy kisfiam hívja a náthát)*, akkor hagyjuk inkább az egész görcsölést másra és koncentráljunk arra, amire tényleg érdemes. Mondok két kis ötletet, ami segíthet. Az egyik egy gyorsan és olcsón elkészíthető desszert. Még csak sütni sem kell (vö. takarékoskodás az energiával), sőt a gyerekeink is el tudják készíteni. Vagy mi magunk is az utolsó pillanatban, ha bokros teendőink folytán úgy esünk be a karácsonyfa alá. És a színe – bordó és fehér - igazán passzol a karácsony hangulatához. Az íze pedig az összetevők listája alapján meglepően finom. Annyira, hogy attól, akitől az édességet tanultam, még külföldről is kérték a receptjét. Sőt. Amikor nem érkezett időben, sürgető hangú levelet küldtek a tárgyban, rákérdezve, hogy az elkészítés módja államtitok-e vajon. Hát, ha az is volt, most már nem az, ugye. De hogy milyen keksszel lehet helyettesíteni Másországban a mi csodálatos háztartási kekszünket, azt én nem tudom…
(ja és persze, más gond is adódhat, mert nyugatabbra sem minden fenékig tejfel …)**

Hozzávalók
2x 20 deka háztartási keksz
2 családi tejföl
4 ek. porcukor
2 zacskó vaníliás cukor és/vagy fahéj
Meggybefőtt vagy más gyümölcs pl. kivi
1 tortazselé

A tejfölt összekeverjük a porcukorral és a vaníliás cukorral.

A kekszeket szépen lerakjuk egy üvegtál aljára. Meregetünk rá a tejfelből, elsimítjuk. Ha fahéjasan szeretnénk, enyhén megfahéjazzuk.

Addig-addig rétegezzük így, amíg a készlet tart, vagy a tál pereme mínusz 1 centi magasságot el nem értük.

Rátesszük a meggybefőttet vagy a gyümölcsöt. A befőtt levével az előírásnak megfelelően elkészítjük a zselét, és bevonjuk vele a desszert tetejét.

Kész is vagyunk. Már csak 6 órát kell várni, hogy a keksz megpuhuljon.

* A németeknek nem a hócipőjük, hanem az orruk szokott tele lenni (Ich habe die Nase voll. – egy kis német nyelvlecke).
** Na ugye, ugye, milyen jó nekünk, van tejfölünk.

*** És a másik ötlet: az ember hajlamos arra, hogy azt a kicsit, ami van, a gyerekekre költse. Aztán a gyerekek meg döbbenten állnak a fa alatt, hogy Anyu, Apu, Ti nem voltatok jók??? Hát nektek semmit sem hozott a Jézuska/Mikulás/Angyalka??? (amúgy is olyan jelentése van ennek a dolognak, hogy a szülők nem számítanak...). Na hát mi azt találtuk ki a nagycsaládban, hogy amellett, hogy low budget-ajándék lesz, minden felnőtt csak egyet kap az összes többiektől. Így legalább együtt lehet rajta tanakodni, beszerezni, titokzatoskodni...

Történet helyett pedig
álljon itt most kisleányom levele a Télapónak (a Mikulás vs. Télapó viadalról majd később). Ő rendíthetetlenül akar benne hinni. Sosem kérdez rá, benne van a levegőben, hogy nem is akarja hallani az igazat. Remélem, a kisöccse majd felvilágosítja….