2012. szeptember 23., vasárnap

Két őszi muffin



A muffinos könyvemben*, amit Apukám hozott Amerikából, rátaláltam az alapreceptre…hiába is volt az első oldalon, ez nem volt színes, szagos, táncos darab. Viszont az volt mellé írva, hogy a kiadó ajánlásával. És most már az én ajánlásommal is, mert valóban nagyon egyszerű, és azzal lehet ízesíteni, ami éppen akad otthon. Ősszel például szilvával, pisztáciával, gesztenyével…

Szilvás-pisztáciás muffin

Az amerikai alaprecepten azért egy kicsit módosítottam, az összetevőkön nem, csak az arányokon. Zárójelbe odaírtam az eredeti recept mennyiségeit is.
 
2 bögre liszt
1 bögre porcukor (1/2 bögre)
1 egész tojás
1/3 bögre étolaj
¾ bögre tej
2 teáskanál sütőpor (3 teáskanál)
Csipet só (1/2 teáskanál…naná még fizethetek utána egészségtelenségi adót)

Eddig az alaprecept. A szilvás muffinhoz adjunk hozzá egy jó marék szilvát kimagozva, kockákra vágva, ha szeretjük, egy kávéskanál fahéjat, valamint 1/3 bögre apróra vágott pisztáciát Ez utóbbi nem az ősznek köszönhetően ugrott be a kamrapolcra, hanem a Húgomnak, aki élelmiszerlaborban töltötte a szakmai gyakorlatát egy hozzánk közel eső országban. Ebből is látszik, hogy ez egy igazi családi összefogásos globalizált muffin.

A sütőt előmelegítjük 175 fokra. A muffintepsit margarinnal kikenjük, vagy beletesszük a papírformákat. A margarinozás tökéletesen elegendő megoldásnak bizonyult, a muffinok gyönyörűen kijöttek a sütőformából. Nem utolsósorban pénztárca- és környezetkímélő megoldás is.

A tojást összekeverjük a porcukorral, mixer segítségével, majd hozzáöntjük az étolajat, a fahéjat és végül a tejet, ezekkel is jól elkeverjük.

Fakanálra váltunk, a masszába gyors mozdulatokkal belekeverjük a lisztet, a sütőport és a sót.
Végül pedig a pisztáciát és a szilvát.

A muffinsütő mélyedésébe töltjük, és 35 perc alatt aranybarnára sütjük.





Csokoládés-gesztenyés muffin

Ehhez a muffinhoz gesztenyelisztet használtam, melyet a nature cookta jóvoltából ismertem meg, csakúgy, mint a tökmaglisztet. A gesztenyeliszt miatt a sütemény gluténmentes. És határozottan gesztenyeízű.

Hozzávalók
2 bögre gesztenyeliszt
1 bögre porcukor
1 egész tojás
1/3 bögre olvasztott margarin
¾ bögre tej
2 teáskanál sütőpor
Csipet só
12 deka étcsokoládé apró kockákra vágva

A tetejére
8 deka étcsokoládé
5 deka margarin

Mixer segítségével összekeverjük a sokrot és a tojást. Óvatosan hozzákeverjük az olvasztott margarint, majd a tejet.

Fakanállal belekeverjük a lisztet, a sót és a sütőport. Végül a csokoládét.

175 fokon, előre felmelegített sütőben 30 perc alatt késre sütjük.

A margarint és a csokoládét összeolvasztjuk, és a muffinok tetejét bevonjuk vele.


Gluténmentes.


Elkezdődött az iskola, és vele a nagy kérdés is, milyen különórákra járjon a gyerek? Mi azt gondoltuk, hogy az elsős elsősorban is legyen elsős, aztán majd meglátjuk. Csak hát mindig van egy szuper(nek látszó) ajánlat. A mostani az egy hegyikerékpár edzés volt, amire többen is szívesen jártak volna. Így az a régi ovistárs is, aki gyorsan fut, nagyon gyorsan. Kisfiam kicsit aggódik, hogy biciklizni is gyorsabban fog mint ő. Márpedig gyermekemben nagy a versenyszellem, ő akar lenni az első. A kis elsős. Hiába is győzködjük, hogy honnan tudja, hogy ki a gyorsabb, meg még fejlődhet, ezért is jár majd biciklizni.
-          Majd a jövő megmondja! – ez a végső érve, amivel két vállra akar fektetni minket. Hiszen a jövő nagyobb hatalom, mint mi.
-          A jövő nem beszél. – ezt meg a lányom mondja. Ezután tényleg nincs mit mondani.








* Pillsbury: Best Muffins and Quick Breads, New York 1999










2012. szeptember 17., hétfő

SEGÍTSÜTI!!!! Amerikai áfonyatorta mandulaforgáccsal




Itt van az ősz és vele a segítsüti. Az őszi segítsüti-csapat a Tűzoltó utcai gyerekklinika intenzív osztályának gyűjt speciális ágyra. Nagyon megható volt látni, hogy a klinika és az Őrzők alapítvány dolgozói mennyire szívükön viselik a – a szó szoros és átvitt értelmében vett – gyermekük, gyermekeik sorsát. Nagyon drukkolok nekik, hogy összegyűljön a pénz, hiszen ahogyan elmondták, ez az ágy hozzájárulhat, hogy több gyermek intenzív terápiás kezelése lehessen sikeres és így többük mosolya maradhasson velünk.
Az áfonyatortára és a többi süteményre a www.segitsuti.hu internetes oldalon lehet licitálni szeptember 20-áig!

Hozzávalók

A tetejére a morzsához:
¼ bögre liszt
¼ bögre barna cukor
½ teáskanál fahéj
3 evőkanál margarin vagy vaj
2 evőkanál szeletelt mandula

2 evőkanál zsemlemorzsa a tortaforma megszórásához

A tésztához:
2 bögre liszt
1 bögre porcukor
1 zacskó sütőpor
¼ teáskanál szódabikarbóna
csipetnyi só
½ teáskanál fahéj
1 csésze friss, vagy fagyasztás után kiolvasztott kékáfonya
2 tojás
1/3 bögre narancslé/ vagy egy citrom leve
¼ bögre olvasztott vaj vagy margarin
1 bögre tejföl
1 teáskanál reszelt narancshéj/ egy citrom reszelt héja

Felmelegítjük a sütőt 175 fokra.

Egy kapcsos tortaformát kivajazunk, megszórjuk a zsemlemorzsával.

Egy kis tálban gyors mozdulatokkal összekeverjük a morzsa hozzávalóit.

Egy nagyobb tálban összekeverjük a száraz összetevőket, azaz a lisztet, a porcukrot, a sütőport, a szódabikarbónát, a sót és a fahéjat,

Egy másik tálban a margarint a tojással, a citrom- vagy narancslével, a citrom- vagy narancshéjjal, és a tejföllel.

Egy fakanállal, gyors mozdulatokkal keverjük össze a két tál tartalmát, az áfonyát is adjuk hozzá.

Öntsük a sütőformába a tésztát, szórjuk rá a barnacukros morzsát. A meleg sütőben süssük 35-45 percig.

A sütőből kivéve 10 percet pihentessük, majd melegen, vagy hidegen fogyasszuk. A férjem gyorsan kevert hozzá egy kis vaníliapudingot is, de mi többiek már csak a második szeletet ettük vele, mert az elsőt villámgyorsan befaltuk.