- Anyu. itt hány fa van? –
kérdezi kisfiam, miközben a Balaton felől autózunk Sümeg vára felé a
szeptemberi augusztusban.
- És hány fűszál? – kontráz rá
nővére.
Mérő László mondta, hogy onnan
lehet tudni, hogy a gyerekek kezdenek felnőni, hogy megválaszolható kérdéseket
tesznek fel. És hogy ez lassan nálunk is így van, abból is látszik, hogy azt a
kérdést is megkapjuk, hogy a Balaton-parti településeken hány állandó lakos él.
Na persze nem ebben a formában, de kibontjuk a lényeget (és megtippeljük, mert
a kérdés megválaszolható ugyan, na de nem könnyen).
Hiába szeptemberi az augusztus és rendkívül esős az idei nyár (a
zöldséges, ahol a napi betevő gyümölcsöt vásároljuk, és a 30. szezonját
ünnepelte itt az idén, azt mondja, hogy még sosem volt ilyen), nagy szerencsénk
van az időjárással. Csak egy „alvónapot”
kellett beiktatni, a monszunesőre való tekintettel, a többi napokon kirándulunk
Sümegre, Badacsonyba és strandolni is tudunk. Igaz, a vízben csak a német
turisták és az én gyerekeim lubickolnak vígan, én egyszer merülök alá,
becsületből, hogy nehogy anélkül menjek haza, hogy ez nem történt meg. Az is
igaz, hogy a víz minősége nagyon jó. És mindeközben gyermekeim kacagnak,
csacsognak, beszélnek, hozzánk bújnak minél többet, hiszen be kell pótolni
mindazt, amit az iskolaév elvesz tőlünk. Kisfiunk különösen sokat szeret
beszélni, a családban időnként Pepin bácsiként emlegetjük, Hrabal örökbecsű
műve és nagybátyja alapján, aki kissé sokat beszél. Pláne most, hogy végre
együtt vagyunk. Ezt a sok beszédet az amúgy introvertált kisfiúról sokan nem is hinnék el.
Olyannyira sokat beszél, hogy Apukája az ebédnél azt kéri:
- Kisfiam, egy kicsikét csöndben
tudnál maradni?
- Hát persze! – szól készséges
hangon gyermekünk. – Öt forint lesz!
(Lehet, hogy inkább Mézga
Aladár?)
Céklás krumplileves
Az úgy kezdődött, hogy kicsit
csodálkoztam, amikor kibontottam a második zacskó retekmagot. Nem vagyok nagy
szakértő, de azt azért láttam, hogy ez máshogy néz ki, mint az első zacskó
volt. No sebaj, elvetettem azért szépen, a másik reteksor mellé. Panelben nőttem fel, még akkor sem fogtam gyanút, amikor már
szépen kibújtak az első kis levélkék. Anyósom mondta meg (tanyasi gyermekkor), hogy ez cékla. Valami fura
van a vetőmag-zacskókkal. Tavaly patisszon helyett margaréta nőtt és hagyma
helyett répa. Úgy képzelem, hogy a maguk jókat nevetgélnek magukban a föld
alatt és várják a nagy pillanatot, amikor közeledek a veteményes felé, ők meg
váratlanul előbújnak, és azt kiáltják. Meglepetééééés!!!
Szóval csinos kis cékláink
lettek, csak egy kicsit sokan vannak. Hát most mi legyen velük? A választ egy
olyan nap adta meg, ami úgy alakult, hogy viszonylag kevés számú hozzávaló volt
itthon, ebédet viszont kellett főzni. Ekkor találtam ki a céklás krumplilevest,
sok jó zöldfűszerrel a fűszeres kertből (másik büszkeségem). Szedtem egy marék
zöld levelet, csombort, rozmaringot, kakukkfüvet, bazsalikomot, oregánót,
zsályát. Mint az odori (illatok) az olasz konyhában. Illatos csokor, amit a
zöldséglevesükbe, vagy tésztaszószaikba tesznek.
A veteményes persze csak hobbi,
jó, ha nullszaldósra jövünk ki a végén (víz+vetőmag+palánta). Azért csináltuk, hogy
a gyerekek (meg mi is) lássuk, hogy működik a természet. Hogy az étel nem csak
úgy odaterem az asztalunkra. Hogy abban mennyi munka van. Melléktermékként a
zöldséget igen ritkán a szájába bocsájtó fiúgyermekünk hajlandó volt
megkóstolni és meg is szeretni többet is belőlük, hiszen „a mi kutyánk kölyke”.
Na azért a patisszon inkább csak maradjon ott, ahol van. Akkor már inkább a
margaréta (hiszen főztem már „margarétás-büdöskés” levest is).
Jó érzés várakozni. Mi lesz a
következő történés, kibomlik-e a virág, kinő-e a termés? Jó érzés, hogy egyre
többféle ételt tudunk készíteni csak a mi kertünkből.
Hozzávalók
3-4 szem krumpli
2-3 kisebb cékla
Egy marék zöld vagy szárított
fűszer (ami a kezünkbe akad: zsálya, kakukkfű, csombor, bazsalikom, rozmaring,
oregánó)
1 bio leveskocka
1 tk só
2 ek liszt
5 ek étolaj
A leves nagymamám dunántúli tejfölös krumplilevese alapján készült.
A krumplit és a céklát
felkockázzuk
Az étolajból és a lisztből
világos rántást készítünk. Amikor kész, vízzel hirtelen felöntjük, miközben
habverővel gyorsan megkeverjük, így nem lesz csomós.
Beletesszük a zöldséget és
kiegészítjük még vízzel, ha szükséges. Beletesszük a leveskockát, a sót, a
fűszereket. Puhára főzzük. A fedőt billentsük féloldalra és ha felforrt,
mérsékeljük a hőerőt, mert a lisztes levesek könnyen kifutnak!
A tejfölbe meregessünk bele szép
lassan a meleg léből, keverjük össze, meregessünk újra. Ha a tejfölös elegyünk
elég meleg, zúdítsuk bele a lábosba, keverjük össze a levessel, így nem ugrik
össze a tejföl. Rottyantsunk rajta még egyet (vagy ne).
Tojásmentes.
A nyaralásból hazatérve is ezt
főztem vacsorára. Szereti a családom.
