2016. február 7., vasárnap

Nagyböjt

A nagyböjt a farsang végétől Húsvétig tartó 40 napos időszak. Tegyük a szívünkre a kezünket, ezt leginkább olvasmányainkból és nem sajátélményeinkből tudjuk. Pedig a katolikus egyház az étkezési szabályokat illetően nem támaszt manapság nagy követelményeket a hívekkel szemben: böjtölést hamvazószerdára és nagypéntekre ír elő a 18 és 60 év közöttieknek, akik a nap folyamán háromszor étkezhetnek, és egyszer lakhatnak jól. Ezeken a napokon és a nagyböjt többi péntekjén az egyház arra kéri 14 évnél idősebb tagjait, hogy ne fogyasszanak húst.
   Korábban persze nem így volt ez. Az emberek hamvazószerda előtti vasárnap, azaz fánkvasárnap megsütötték az utolsó farsangi fánkokat (apropó, el ne felejtsek holnap venni abból az isteni csörögefánkból), kedden megették a maradékokat (vö. jövő héttől fogyókúrázom, na de addig még!), az edényeket elmosták, eltették, és Húsvétig elő se vették azokat, amikben húst szoktak sütni-főzni. Hamvazószerdán pedig hamut szórtak a fejükre („Ember emlékezz, hogy porból vagy és porrá leszel”).
   Ezek után kezdetét vette a böjt, ami szigorú formájában jelenthette azt is, hogy Húsvétig mindössze csak negyvenszer, azaz naponta egyszer ettek, vagy ölthetett olyan alakot is, hogy késő délutánig nem ettek semmit, és kerülték a tejtermékeket, a húst és a tojást.
   A böjt nem fogyókúra, hanem egyfajta – testi és lelki - megtisztulás segítője. Felkészülni, új erőt, teret nyerni úgy lehet, ha először is kitakarítunk testünkben és lelkünkben egyaránt.
   A blog abban segít most, hogy facebook oldalán a böjti időszak alatt húsmentes receptjeiből válogat.


Könyvajánló 
Kötelező olvasmány volt a lányoméknak az iskolában. Arra lettem figyelmes, hogy leánykám több papírt összeragasztva családfát szerkeszt a könyv szereplőiről, és a falára ragasztja azt. Mondok, ennek igencsak jó könyvnek kell lennie. Pedig, mit tagadjam, volt bennem némi averzió, holott Wass Albert a Baumgarten-díjat kétszer is megkapta, Babits - gondolom, ez vitathatatlan – tudta, kinek kell kapnia ezt az elismerést. Wass A Funtinelli boszorkány című művét az olvasók a Nagy Könyv című játékban 2005-ben a legjobb 12 közé választották. Nekifogtam hát a Kard és kasza című regénynek – némi gondolkodás után mégsem kötöttem be a könyvet, és fedetlenül olvasom, buszon-villamoson is, rég rossz, ha ilyen korlátokat szabunk magunknak. Én ilyen szépet nagyon ritkán olvastam. Wass, szülőföldje, a Mezőség történetét írja le 1050-től kezdődően egészen a az ötvenes évek második feléig. A kezdetekkor Buzát, az egykori zsoldos katona földet foglal magának egy arra alkalmas domboldalon, a szomszédságból, ami jó negyednapi járásra van, asszonyt is hoz a házhoz. És a szó szerinti semmiből, a tudásából, az élni akarásából, a saját és a természet erejéből családot, otthont, hont teremt magának. Berendezi állatokkal, szántófölddel, házzal. Ez utóbbi kettőt a legeltetésből, sátorban élő szomszédai némi fejcsóválással figyelik. Almafákat, diófákat ültet. Virág, a felesége nem is tudja, mi az, ő a mezőn található növényeket ismeri, abból főz martilapu levest. Jókor akadt a kezembe a könyv: boldognak lenni, élni, dolgozni, jóra törekedni lehet a legszerényebb körülmények között is. Olyan tiszta, olyan igaz világ, ami magával ragad, még akkor is, ha az akkori emberévek a maiakkal összevetve talán kettőnek is számítanak. Rövidre mérték az emberöltőt akkoriban. Sok Buzát évszázadokon átívelő teremtő ereje, jóra vágyása kellett ahhoz, hogy ebben a mi kis kényelmes világunkban élhessünk. Nem árt néha ebből a komfortzónából kizökkenni.













Nincsenek megjegyzések: