2016. szeptember 18., vasárnap

Okosító szeptember


Szeptember elsején bejárták az internetet azok a fotók, amelyeken letört gyerekek baktatnak az iskolába és boldog szülők ugrálnak a hátuk mögött. Az iskolától azt várjuk, hogy okosítsa gyermekeinket, szórakoztassa, foglalja le őket, építse a személyiségüket, mindezt szerető légkörben, a legújabb pedagógiai és pszichológiai szempontokat figyelembe véve. Természetesen patyolattiszta, vidám hangulatú környezetben, frissítő, egészséges táplálékokat kínálva az egyes foglalkozások között. Talán azért is könnyebbülünk meg, mi, szülők szeptemberben, mert ennek a terhét átadhatjuk a pedagógusoknak. Aztán, ha mindez nem így teljesül, hajlamosak vagyunk arra, hogy akadémiai székfoglalót tartsunk az elhibázott iskolarendszerről, a kontraszelektált pedagógusokról, a félresikerült iskolai reformokról, és beidézzük kedvenc háziszerzőnk gondolatait az alternatív pedagógiai irányzatokról. Gyereket nevelni nem könnyű. Pláne úgy, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon. Sikeres is legyen az emberpalánta és együttműködő. Nyertes, ugyanakkor kooperatív. Jószívű, együttérző, altruista, persze emellett legyen kellő önbizalma. Szoruljon belé kellő alázat, de ne hagyja, hogy packázzanak vele. Álljon ki az érdekeiért. Legyen álmodozó, ugyanakkor céltudatos. Jusson ideje játékra, tűnődésre, rajzolásra, olvasásra, mindemellett járjon edzésre, zongorára, néptáncra, hétvégente meccsre, tibeti hangtálfürdőre. Ne terheljék túl azt a szerencsétlen gyereket, de miért nincs meg a nyelvvizsgája már??!  24 óra alatt éljen negyvennyolcat, persze 10-11 óra alvással kiegészítve, mert rendesen ki kell aludnia magát.
Persze, hogy én is vettem az okosító könyvekből, amit az online-könyváruház jóérzékű marketingesei ajánlottak kellő időben, kellő árengedménnyel. Nyelvkönyveket és a logika tárgykörében íródott feladatos füzeteket, nem is egyet. Talán elhamarkodottan tettem, merült fel bennem a kétely, a következő párbeszédet hallva:
-          Kitaláltam azt a bűvös kockát, amit mindenki ki tud rakni! – így a kisebbik.
-          Melyiket, az egyszínűt? – kérdezi a nagyobbik.
-          Nem, hanem azt, amelyik 1x1 kockából áll. 


Tepertős, krumplis pogácsa

Kicsi időigényes, hajtogatott tészta. A hajtogatástól lesz szép levegős. Ha jól osztjuk be az időnket, és a főzés többi teendői között mindig hajtogatunk rajta egyet, szinte magától elkészül.

Hozzávalók

25 dkg főtt, áttört krumpli
25 dkg margarin
30 dkg liszt
2 tojás sárgája
3 dkg élesztő
2 ek tejföl
1 tk só
Egy kisebb maroknyi töpörtyű apróra vágva

A kenéshez
1 tojás sárgája

A hozzávalókat összekeverjük, tiszta konyharuhával letakarjuk és meleg helyen 30-40 perc alatt megkelesztjük. Ha úgy érezzük, hogy a tészta túl lágy, tegyünk még hozzá lisztet.

Lisztezett deszkán kinyújtjuk, a felső harmadát, mint egy zsebkendő szélét, ráhajtjuk a tésztára, ugyanígy teszünk az alsó harmadával is, majd a két-két oldalsó szélével, A bűvös kockánál maradva, kilenc kockányi részből egy kockányira hajtogatjuk össze a tésztát.

Letakarjuk egy tiszta konyharuhával. A hajtogatást még kétszer (nem baj, ha háromszor), megismételjük.

A végén 2 centi magasságúra nyújtjuk, és pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk.

Sütőpapírral bélelt sütőlapra helyezzük, a tetejét éles késsel bevagdaljuk és az elkevert tojással megkenjük, majd 200 fokon 25 perc alatt aranybarnára sütjük.


A krumplis pogácsa frissen jó, így iskolai uzsonnának nem ajánlom, viszont vendégváró falatnak, vagy a vasárnapi ebédről megmaradt főtt krumpli felhasználására egy kellemes, mesélgetős, együtt elfogyasztott, melengető vacsorának igen. Hogy legyen mire gondolni, amikor az otthon melegéről van szó.












Nincsenek megjegyzések: